2016. június 29., szerda

Klubszoba - ChunJi +18

Hatalmas táncoló embertömeg, dübörgő partizene és mégis akad három srác, akik nem találnak jobb elfoglaltságot, minthogy az elfoglalt bokszuknál iszogassanak, ezen meleg, nyári estén. Kedvük nincs táncolni és nők felszedéséhez sem. Hiába jöttek el azért az egyik legjobb nightclubba, hogy felpezsdüljön a szervezetük és kicsit megfeledkezzenek a sablonos hétköznapokról, még a pia sem folyik olyan gördülékenyen, ahogyan azt tervezték. Unatkoznak.
Az este már javában folyik, amikor négy lány érkezik ugyanahhoz a clubhoz és tör rájuk az épület belépése után a fejfájás a hangos zene által. Viszonylag hamar megszokják és kettőjük a bárpulthoz sétálva kér először két-két adag, csapolt sört, míg a másik kettő egy, a három pajtásainkhoz közeli bokszot foglalják el, ma esti helyüknek. Természetesen nem tudnak úgy elmenni mellettük, hogy ne keltenék fel a jómadaraink figyelmét, alaposan megnézik a másik nemet. Talán mégiscsak lesz valami az este folyamán?
A lányok helyet foglalnak és belekortyolva söreikbe, rögtön elkezdik megfirtatni, hogy mi lesz a ma esti program. Egy kevés ivás, táncolás és pasizás is helyet kap. Még jó, hogy a szórakozóhely hajnali háromig nyitott ajtóval vár minden betérni készülőt, akik mindezeket ki akarják használni egy éjszaka alatt.
A zene üvölt, a fiatalok jól érzik magukat és buliznak, viszont a mi két társaságunk még most sem hajlandó iváson kívül mást csinálni.
-Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én egyetlen egy jó pasit sem látok itt. - támaszkodik meg unottan a lányok négyeséből Ha Young, a legfiatalabb tag, aki pár hete töltötte csak a felnőtt kort.
-Én sem. - húzza el száját a második legidősebb tag MinGi, aki féloldalasan a mellette ülő, egy évvel idősebb testvérére pillant -Te mit gondolsz MinJi?
-Mi? - esik vissza a valóságba a fekete flitteres, pánt nélküli ruhás lány, aki viszont teljesen elveszett egyik sármos kinézetű barátunk szemeiben, aki szemben vele foglalt helyet a másik bokszban.
-Ja, hogy te már elkezdted a pasizást. - pillant a maknae line idősebb tagja, név szerint KiKi, a szemben lévő srácokra -Akkor csajok, nekünk is körül kéne néznünk, nem gondoljátok?
-Másképp részegen visztek haza. - áll fel az asztaltól MinGi, és a négy méterre lévő bárpulthoz sétált, kikérve egy újabb sört magának.
-Én egy soju-t kérek! - szól utána HaYoung.
-Te csak üljél le! Még a sört sem ittad meg. - inti le őt KiKi.
-Azt iszok, amit akarok, már betöltöttem a nagykorúságot. - szívja mellre a megjegyzést.
-Pár hete. - szól közbe, az idő közben visszatérő MinGi -Meg amúgy is, neked van jogsid, szóval ne igyál két sörnél többet!
-KiKi-nek is van jogsija! - kel saját maga védelmére HaYoung.
-Nem látod mit csinál? - mutat MinJi arra a lányra, aki a bárpulttól hoz éppen két soju-t.
-Ki csinál mit? - kapja el az imént elhangzott kérdést KiKi.
-Én fogok ma egy jót baszni. - dől hátra a boksz háttámláján MinJi.
-Na, és mégis kivel? - teszi fel KiKi a nagy kérdést, ahogy lehörpinti az első pohárka tartalmát.
-Majd - néz körül, de szem ismét megakad a szemben ülő három fiú egyikén - valakivel.
-Akkor kezdeményezek. - rugaszkodik el HaYoung a sarokülőről és megindul a másfél méterre lévő pajtásainkhoz, miközben MinJi próbálná őt lefogni, hát... kevés sikerrel.
-Sziasztok, srácok! - pattan le egyikőjük mellé a felpörgött lány -Melyikőtöknek van kedve a kedves barátnőmmel - mutat az érkezőre - egy alkalommal lefeküdni?
-Egyikőjüknek sem. - fogja meg barátnője kezét a zavarba jött MinJi és éppen rántaná el, amikor egyikőjük megszólal.
-Csak egy alkalom lenne? - támasztja meg kezével fejét az egyik fiú -ChunJi vagyok.
-Én HaYoung vagyok. - vigyorog a fiatal lány -Drága barátnőm meg MinJi néven létezik.
-Bárcsak ne léteznék! - hatja le fejét zavarában a szóba hozott -Ne is figyeljetek rá! Tegyünk úgy, mintha nem történt volna semmi! Mi visszamegyünk a saját kis helyünkre és tovább iszogatunk.
-És ha meghívnálak egy italra? - kérdezi érdeklődve szőke haja mögül ChunJi, akit csak csöndben figyel két másik barátunk. Egyikőjük ChangJo, aki egy pohár whisky mellett figyeli az eseményeket, másik pedig Ricky. Ő egy üveg sör mellett pislog.
MinJi nem tudja mit feleljen. Nem akar könnyű nőnek tűnni, viszont rettentően megtetszett neki a srác, és ugyanez fordítva. ChunJi érdeklődését felkeltette a lány nőies, vékony alkata, telt keblei, melyeket egy anyag takar várva, hogy az lekerüljön róla. Keskeny dereka, gyönyörű lábai, és természetesen az elbűvölő arca, azon belül szemei, melyek elnyelik tekintetét.
Végül a lány belemegy a meghívásra, és innen a lányok átkerülnek ahhoz a bokszhoz, ahol a srácok tanyáztak eddig.
Hamar összeszokik a két társaság. KiKi és HaYoung Ricky-vel találják meg a közös hangot, míg MinGi ChangJo-val kezd el társalogni, valamint ChunJi MinJi-t próbálja fűzni, aki pirulva hallgatja a srác kedves szavait.
-És ilyen bájos lányok, hogy kerülnek egy olyan bulihelyre, ahol minden megtörténhet? - kíváncsiskodik a szőke srác, kiemelve a minden szót.
-Elég nehéz hetünk volt a munka miatt és szerettünk volna a lányokkal egy kicsit lazítani.- kortyol bele abba az italába, amit a helyes sráctól kapott.
-Megkérdezhetem, hogy mit dolgoztok? - kérdezősködik tovább a srác végig a paradicsom piros lányon tartva tekintetét.
-Egy fotós cégnél dolgozunk. Én és MinGi, mint kisegítők, HaYoung és KiKi, mint fotósok és tulajdonosok.
-Ez szuper! - hűl el a választól ChunJi -Akkor sokat is kerestek.
-Igen, és jó sokat is dolgozunk. Minden nap négy-öt olyan kuncsaft jön, akik vagy banda, vagy modell kategóriában állnak a kamera elé.
-Szívesen elmennék megnézni, hogyan telnek a mindennapjaitok.
-Unalmasan, néha pocsékul. A modellek hisztériáznak, ha kövérnek látszanak a képeken, a bandák menedzsere nem elégedett azzal, hogy milyen ruhákat aggatnak rájuk, és... frusztráló. - mondja el ezt mind egy levegővel.
-Egy olyan elbűvölő lánnyal, mint te, azzal ki képes kiabálni?
MinJi lassan ráemeli tekintetét ChunJi-ra, aki eddig is figyelemmel fürkészte a másik nem tagját. Min arca ennél is pirosabb árnyalatot vesz fel, de állja az igéző szemeket.
-Megbocsátasz, amíg elmegyek a mosdóba? - mutat a velük szemben lévő folyosóra a lány, aminek a végén egy-egy elágazás vezet a mellék helységekbe.
-Persze. - bólint partnere és ezzel MinJi felállva elindul a hosszú folyosón.
Ahogy beér az éppen üres helyre, megáll egy pillanatra, hogy szusszanjon. Szíve hevesen ver, teste remeg, soha nem érzett még ilyet egy pasi iránt sem. Az első pillantáskor érezte, hogy valami különleges van abban a szőke hercegben és hiába próbálna érdeklődni felőle, mikor rávenné magát, egy hang sem jön ki a torkán.
-Meg kéne mosnom az arcom. - motyogja alig hallhatóan magának, majd az egyik tükör elé lépve, megtámaszkodva a mosdó szélében nézi tükörképét -Aztán újrafestem a szemem.
Kezével felnyitja a csapot, és megvárja, míg langyos víz nem ered belőle, majd két végtagját összetéve ereszti a folyó víz alá, ami hamar megtelik. Fejével kezei felé hajol és becsukva szemét, a puha bőrfelületet nedvesség lepi el. Miközben arcát mossa az ajtón-ki be járnak emberek, de ő ezzel mit sem törődik. Arcát megtörli a zsebéből kivett zsebkendővel, majd szemhéjtust, alapozót és ajakírt előhalászva kezdi el felvinni az első réteg festéket.
Ekkor egy lány lép mellé, aki először a kezét mossa meg, majd a tükörben nézi meg alaposan arcát. Lassan MinJi-re terelődik tekintete, aki már a szemhéjtus felvitelénél jár.
-Véletlenül nem téged vár egy szőke, fekete bőrkabátos srác kint? - kérdezi meg végül a lány.
-Öhm... Nem tudom. - feleli bizonytalanul alanyunk.
-Már csak azért, mert azt kérte, hogy szóljak egy idebent lévő szép lánynak, hogy siessen.
MinJi megáll a szemhéja kipingálásában és a tükörből a arany-fekete színű koktélruhás lányra pillant.
-Nem véletlenül vár téged. - a fekete, rövid hajú lány előhalászik a kis táskája zsebéből egy kulcsot és azt MinJi elé lógatja, aki megrökönyödve néz vissza rá - A hely tulajdonosának a barátnője vagyok és ezt a kulcsot most te szépen elfogadod. Felmentek az emeletre és jobbra fordultok. Végigmentek azon a folyosón és balra az utolsó ajtót nyitja a kulcs. Ha végeztetek csak rakd le az üvegasztalra ezt, ha pedig találtok fent őröket, akkor mond, hogy JaeHee engedett fel titeket.
-Minek köszönhetem, hogy ilyen nagylelkű vagy? - fogadja el szabad kezével a kulcsot MinJi.
-Akár hiszed, akár nem én is így ismerkedtem meg a barátommal. - vörös, telt ajkait mosolyra húzza és a lányra kacsint -Most pedig siess! A pasik nem nagyon szeretnek várni. - ezzel kisétál a mosdóból, magára hagyva az értetlen lányt.
Ahogy realizálódik benne mi is fog történni, siet a sminkelés utolsó fázisával és szorosan fogja meg jobb tenyerében a kis kulcsot. Még egy utolsó pillantást vet magára a tükörben, mielőtt kilépne a helységből.
-Itt is vagyok. - lép ChunJi elé a lány, akit srácunk alaposan végigmér. MinJi ebbe teljesen belepirul. -Öhm... Mi lenne, ha csendesebb helyen folytatnánk a beszélgetést?
-Én benne vagyok. - egyezik be fiatalemberünk, de a lány követése közben azt is megbeszéli magával, hogy az nem beszélgetés lesz.
Eközben már MinJi az utolsó ajtó felé veszi az irányt. Tökéletes, egy őr sincs itt! ChunJi szorosan mögötte lépked tartva attól, hogy ezt a gyönyörűséget még véletlenül se tévessze szem elől. Nagy veszteség lenne.
Mindketten megállnak és MinJi a kézben tartott kulccsal most feloldja az ajtó zárját és belépnek a kölcsön kapott helybe. A szobában kellemes csokoládé illat uralkodik, a bútorok modern sötét bőrhuzatban vannak elhelyezve. Egy kivilágított bárpult az, ami a félhomályba burkolt nappaliban tündököl. Szemben velük egy nyitott ajtó vezet egy hálóba.
-Nem tudom, hogy honnan van kulcsod ide, de nem volt rossz döntés a feljövetel ide. - szólal meg széjjel nézve ChunJi, majd a bárpulthoz sétál kitölteni egy-egy pohárba édes bort, amit MinJi-vel oszt meg. A lány mosolyogva elfogadja, majd belekortyolva az italt, körbenéz egy kicsit.
-Jól gondolom, hogy feszült vagy ebben a helyzetben? - nézi ChunJi folyamatosan MinJi-t, akinek kicsit hevesebben kezd verni a szíve. Telibe talált. ChunJi lerakja a poharat és MinJi kezéből is kiveszi a félig megivott vörös italt. A megilletődött lány elé lép, egyik kezét derekán pihenteti, míg másikat nyakára vezeti rá, ezzel közelebb kerülnek egymáshoz. Mélyen egymás szemébe néznek, elmerülnek a másik tekintetében.
- Bízol bennem? - MinJi akaratlanul is beszívja a srác férfias illatát, amitől megbódulva érzi magát. Mintha elsőre szerelmes lenne.
- Igen. - válaszol határozottan.
ChunJi lehunyva szemeit, követelőzően kezdi el falni a másik fél ajkait, meg-megszívva a puha párnákat, majd befurakodva a szájüregébe, ahol finom táncba kezdenek egymással. Kecses mozgásuk nem függ össze testükével. MinJi erőszakosan tépi le ChunJi-ról az ingjét, míg ChunJi MinJi fenekét markolgatja. Lassú, biztos léptekkel haladnak a szoba irányába, ahol aztán ajkaik elválnak egymástól és levetkőzik egymásról a fölös ruhadarabokat úgy, hogy csak a fehérneműk maradnak rajtuk.
MinJi, ChunJi-t lelökve a bordó, selyemhuzatos ágyneműre rámászik és ajkait célozza meg, ám közben kezeivel felfedezőútra indul mellkasától kezdve, a hasán át, egészen a bokszeréig, ahol a fiú éledező hímtagját kezdi el becézgetni, mire ChunJi halk sóhajjal válik el a lány ajkaitól. MinJi közben áttér partnere nyakára és apró csókokkal hinti annak vékony bőrét, míg kulcscsontjánál megszívja, ádámcsutkáját pedig nyelvével kényezteti, amit a srác hátrabukott fejjel élvez.
Eközben lejjebb haladván MinJi kezei megragadják a srác bokszerjének a szélét és lefele kezdi el húzni ezzel megszabadulva a felesleges ruhaneműtől, majd visszamászva, kemény hímtagját veszi kezelésbe. Először kezével kezdi el kényeztetni, majd nyelvével végigszánt hosszán és ajkait is beveti. Makkját szopogatja, nyalja meg, utána pedig nekikezd rövid munkájának és mielőtt el nem élvez, abbahagyja. Ezután felmászik ChunJi-hoz és rövid nyelves csókot váltanak, majd a fiú, mielőtt fordít helyzetükön, leveszi MinJi-ről a melltartót, amit eldob a szobában. Lábai közé mászik és lehajolva melleihez azokat kezdi el kényeztetni szájával és nyelvével, miközben MinJi sóhajokat ereszt el alatta, ami még jobban beindítja ChunJi fantáziáját. Megszívva egyik mellét lehalad lábaihoz és combja belső felét csókolja végig egészen a lány nemesebbik feléig, ahol megállva csigatempóval húzni kezdi le róla a vékony, csipkeanyagot. Ahogy az lekerül róla, kényelmesen elhelyezkedik, majd ő is nyelvével nyújt élvezetet neki. Többször ki-be dugja nyelvét MinJi nőiességében, majd a lány egy kisebb nyögést ereszt el, amikor két ujjat érez meg bensőjében, pár perc munka után pedig hármat.
- Jól van, cica! Készen állsz? - hajol ChunJi MinJi főlé és megcsókolva őt, a lányba kezdi el tolni méretes, kemény tagját. Egymás nyögését tompítja csókjuk.
ChunJi eközben nem rest tempót diktálni, ami lassú és gyors váltakozásból áll, ezzel teljesen megőrjítve alatta nyögdécselő partnerét, aki hamar a csúcs felé veszi az irányt. ChunJi is érzi, hogy hamarosan itt a vég számára is, így még gyorsabb tempót diktál csípőjével, nagyokat lökve MinJi G-pontja felé. Erős hőhullámot érezve élvez el MinJi, majd nem sokkal utána ChunJi is, aki kihúzódva belőle, erőtlenül a lány mellé dől. Pár perc pihegés után ChunJi magához húzza az izzadt lányt, akit megcsókol.
- Mit szólnál, ha miután lementünk, azután hazaterelnénk mindenkit és nálam folytatnánk? - néz mélyen a lány szemébe.
- Nekem nincs ellenemre. - húzza mosolyra száját és miután megcsókolja, elkezdenek öltözni, hogy az éjszaka ne csak ennyiből álljon.





Eyo niggas!
Nos, sikerült ezt a történetet is megírnom, ami azért is nagy szó, mert egyrészt két ismerősöm kényszerített rá, hogy írjak, másrészt pedig azért, mert a Devil Maknae elérte az 1000 megtekintést, sőt többet is, aminek meg kell mondjam, rendkívül örülök. Köszönöm, hogy olvastok és remélem, hogy azért Facebook-on vagy itt, megdobtok pár soros véleményetekkel.:)
További szép napot!

2 megjegyzés:

  1. Szia csibém!
    Nos főleg az eleje jó volt. Amikor ott a klubban még csak szemezgetések voltak meg ivás. Ott jól leírtad a dolgokat, történéseket, próbáltál minél változatosabban írni. Tetszett. Még mindig a beszólásokat szeretem a legjobban sorry. xD
    Igazából nem tudom mit írhatnék. Őszintén a +18 nem lett a legjobb, de a szexet amúgy is nehéz reálisan leírni. Mondjuk most mondhatni egész röviden írtad le, viszont ettől függetlenül ahogy olvasom az ilyen hentaikat kezdek rájönni, hogy ez egy olyan dolog, amit át kell élni, mintsem olvasni. Vagyis persze lehet arról írni mi történik, azt is az emberek mit éreznek, de valahogy sose lehet teljesen reálisan ábrázolni a szitut betűkkel. Manapság sok a perverz meg hát fontos a szex, de lehet jobb lenne valódi értékekről írni. Meg ha belekerülne huncutkodás a természetes vonzalomból kifolyólag, akkor akár utalhatsz is rá, de nem kell feltétlenül leírnod. Igazából az elélvezős része nekem hát gyors volt, berakja, mozog, és bumm elélveznek, aztán még ugye mennek máshova is. xd egész esti program, mi? :'D Már az elsőnél is elfáradtak a drágák. XD Mondjuk lehet az a jelenet azért nem volt olyan fontos a számomra, mert ugye azt az a gyerek kérte. Valahogy most így nekem am nincs kedvem ilyen +18-as történetekhez, d mondjuk jóval több volt az a rész, ami minden más volt, csak nem szex. XD Na de érted. Az elején fangörcsök kínoztak a szemezésnél, meg hogy az a drága barátnő milyen kedves volt XD
    Na de nem untatlak tovább, még azért gyakorolj és inkább írd az MDIT. EGYSZERŰEN IMÁDOM A POÉNJAIDAT. És abba vannak ám dögivel beszólások mert sok a gyökér :'D
    Na pusszancs. Háp! XDDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia eonni!
      Hát igen. AZ elejét még hónapokkal ezelőtt kezdtem el igazából írni, és most fejeztem be a kérésetekre főleg, so ja. Valóban nem könnyű megírni a huncut jeleneteket, ezeket a részeket inkább elképzelni kell az olvasással egyetemben.
      Igyekszem az Mdit-vel, még a nyáron valamikor elkezdem:"D
      Puszi! :* <3

      Törlés